Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A program összefoglalója (Sárospataki Anna)

2016.05.11

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2010 óta meghirdeti a Határtalanul! programot, melynek keretében pályázatot hirdetnek a hazai iskolák között egy külföldi magyarlakta terület meglátogatására. A program célja az itthoni és a határon túli magyarok közötti kapcsolatok kialakítása és elmélyítése, a kulturális értékek megismerése, személyes tapasztalatok szerzése nemzetünk sokszínűségéről.

Idén a Babits Mihály Gimnázium 10.b és 11.a osztálya nyerte el a pályázatot. Ezzel lehetőséget kaptunk egy erdélyi útra, csereprogramban a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaival. Márciusban ők látogattak meg minket, ekkor megmutattuk nekik Budapest és környéke nevezetességeit, valamint iskolánkat. Ez alatt a három nap alatt elkezdtük megismerni őket, barátságok is szövődtek, így tehát még nagyobb izgalommal vártuk a mi utazásunkat. Április 8-11. között látogattunk Erdélybe, és az ott töltött napok szerintem minden résztvevő számára csodás emlékek maradnak.

Az erdélyi magyarok egyik legszélesebb körben ismert jellemzője a híres vendégszeretetük. Ezt a méltán hangoztatott ismérvet mi is megtapasztaltuk, és számos formájában élveztük, amiért én mindig hálásan fogok visszagondolni fogadóinkra. A nyolc órás, kimerítő buszút után felüdülés volt úgy megérkezni Kolozsvárra, hogy egy csapat lelkes és barátságos diák, valamint ízletes, meleg vacsora várt minket. Hogy milyen nagy szeretettel készültek érkezésünkre, bizonyítja a gazdag program, amiben részt vehettünk. Az ottaniak nagyon jó munkát végeztek abban, hogy ebbe a látnivalókban bővelkedő és sok szempontból szokatlan világba betekintést nyerhessünk. Kolozsvár történelmét és nevezetességeit a helyi diákok ismertették, akik lenyűgözően tájékozottak voltak ilyen téren, nagyon sokat tudtak városukról, és minden kérdést szívesen fogadtak. Úti céljaink közé tartozott még Boncida, Válaszút, Torockó, Nagyenyed és a tordai sóbánya. Falvakat és városokat, műemlékeket, néprajzi múzeumokat, várakat tekintettünk meg, találkoztunk Kallós Zoltán népzenekutatóval, aki kilencven éve dacára vidáman és kedélyesen elbeszélgetett velünk. A hely természeti kincseit is megcsodálhattuk, útközben mindig Erdély hegyei néztek le ránk, láttuk a Tordai-hasadékot és a Székelykőt. Szintén vendéglátóinkat dicséri, hogy a negyven diáknak mindig legalább a fele velünk tartott az egyes programokon, még akkor is, ha ők már sokadszorra jártak azon a helyen, és voltak olyanok is, akik egész hétvégéjüket velünk töltötték. Vasárnap, amíg mi a tordai sóbányát jártuk be, az egyik fogadó tanárunk és családja fáradságot nem kímélve ötven ember számára főzött ebédet – gulyást és fánkot. A diákok mindenben a rendelkezésünkre álltak, legyen az útbaigazítás, tolmácsolás román nyelvre, vagy a szállásra való visszakísérés késő este. Összességében, az egész látogatás hangulatán érezhető volt az a fajta vendégszeretet, amely ma már Magyarországon egyre kevesebb helyen van jelen, és budapestiként különösen szívmelengető volt benne részesülni.

A másik érték, amit kiemelkedőnek találtunk a fogadóinknál, a közösségtudat.  Az, hogy határon túli magyarként élnek, Kolozsváron pedig még jelentős kisebbségben is vannak a románokhoz képest, véleményem szerint összetartóvá tette őket minden téren. Az iskola – mely óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is működtet – rendkívül aktív közösségi élettel rendelkezik, ahogy azt az igazgatóhelyettes bemutatójából megtudhattuk. Betekintést nyertünk egy nemrégiben készült projektjükbe, amelyet az „Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket" mozgalom keretein belül hoztak létre. Egy diákcsapat riportfilmet forgatott a kolozsvári New York Hotelről, mely egykor előkelő szállodaként működött a város központjában, de egy tulajdonosváltás után bezárt, és ma már csak egy omladozó, elhagyatott épület. Fel akarták hívni a figyelmet a jelentőségére, és elérni, hogy tegyenek valamit a megmentéséért. Ennek érdekében egy zenével és színjátékkal tarkított flashmobot is szerveztek, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet, média szakos diákjaival összefogva. A csapatnyi fiatal rengeteget dolgozott, és nyertek is a projekttel.

Egy rendszeres iskolai program náluk a nyári biciklitúra, amelyben viszont nem vehet részt akárki, hiszen ez napi száz kilométer tekerést jelent körülbelül két héten keresztül. Krakkó kedvelt úti cél, de 2014-ben a jubileumi túra még messzebb, Rodostónak vette az irányt. A fizikai megmérettetés mellett ez a kirándulás egy rendkívül erős közösséget is igényel, hiszen nem könnyű egy csapatnak önállóan boldogulni és együttműködni, se egy tizenévesnek ennyi időre elszakadni otthonról.

Szintén meglepetést okozott közöttünk az iskolai szalagavató megismertetése. Míg nálunk már nagyon régóta alapvető, hogy a nagy eseményre tornatermet, ruhákat bérlünk, tánctanárt fogadunk, és szeptembertől decemberig erről szól a végzősök élete, náluk egy kicsit másképp működik. Ott a szalagavató nem tekint olyan nagy múltra, a JZsUK idén még csak a hatodikat fogja tartani. Keringőt természetesen táncolnak, de egy diák tanítja be, termet pedig nem bérelnek, hanem az iskola udvarán építi fel a színpadot kétszáz diák és tanár együttműködve, rengeteg munkával, az előző napon. Az ünnepséget májusban tartják, és bár az időjárás könnyen befolyásolhatja a szabadtéri programot, minden eshetőségre fel vannak készülve, még egyszer sem fulladt kudarcba az esemény emiatt.

Az iskola udvara más rendezvényeknek is otthonul szolgált: koncertezett már itt Szabó Balázs Bandája, Hobo (az iskolai kórussal közös produkcióban), illetve idén a Punnany Massif fog ellátogatni hozzájuk.

A gimnáziumban az évfolyamok két részre válnak: egy humán, illetve egy matematika-informatika szakos osztály indul. Ennek előnye, hogy a gyerekek jobban elsajátíthatják az őket érdeklő tudományágakat, azokban elmélyülhetnek. Mi is érzékeltük ezt, mikor a Házsongárdi temetőbe látogattunk az utolsó napon. Itt nemzeti nagyjaink sírjait koszorúztuk meg, és versekkel emlékeztünk többek között Dsida Jenőre, Reményik Sándorra, Apáczai Csere Jánosra. A 10. humán osztály diákjai kitettek magukért, és mindenkit lenyűgöztek a szavalásban való tehetségükkel. (Hozzátenném, három napjuk volt megtanulni a verseket, és még így is sikerült könnyeket csalni néhányunk szemébe az előadásukkal.)

Az, ahogyan az erdélyi vendéglátóink viszonyultak hozzánk és az egész programhoz, felejthetetlen élményeket szerzett számunkra, és mindenképpen közel hozta a szívünkhöz Kolozsvárt. Hazatérve szerintem mindannyian egy kicsit máshogy láttuk a világot (már amikor láttuk, és nem csukódott le a szemünk a fáradtságtól), az ottani emlékeket pedig remélem, hogy még sokáig meg tudjuk őrizni, és gondolunk rájuk akkor is, amikor már visszacsöppentünk a budapesti hétköznapjainkba. Nagyon szépen köszönjük ezt a János Zsigmond Unitárius Kollégium 10. reál és humán osztályának, az osztályfőnököknek, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a program ilyen módon létrejöhessen.

Sárospataki Anna 11.a